94. epizód – Bombahír + Hunyadi Donatella

Óriási atombombát dob le a legfrissebb Mítingben Bazsi, nem is nagyon lőnénk le a poént, érdemes meghallgatni. Az erős felvezetés után pedig ismét vendég a Míting stúdiójában. Egy fiatal lány, akit egy ország ismer akár arcról, Kiszel Tünde kislányaként, vagy hallomásból különleges keresztneve hallatán, akiből fiatal felnőtt lett és karrierjét, életútját már önállóan irányítja. Beszélgetünk tanulásról, modellkedésről, az ismertség velejáróiról és számtalan témáról a Míting podcast e-heti vendégével: Hunyadi Donatellával

93. epizód – Rúzsa Vivien

Ismét vendég a Mítingben és ismét egy sokoldalú lány a negyedik mikrofonnál. Rúzsa Vivien, aki igen korán belevágott a modellkedésbe és igen korán fel is fedezte annak árnyoldalait. Erről is beszélni fog, jó lecke lehet sokaknak, szó esik Önmagunk elfogadásáról, arról, hogy milyen komoly terhekkel és elvárásokkal jár ez a munka. Kiderül az is, hogy miként lett közel 200 ezer követője a TikTok-on és mire használja ezt a nagy nyilvánosságot, hogy ki készíti 34 ezres Instagram fiókjának képeit és milyen hülye dumákkal próbálták felszedni a pasik a lányt, aki igenis kiáll magáért, megmondja a magáét és ezen a héten a vendégünk: Rúzsa Vivien

91. epizód – Kajó Kinga

Képzeljetek el egy 24 éves lányt, aki már 3 éves korától mozog, mint egy sajtkukac, majd pár év alatt Európa, majd Világbajnok lett, aztán gondolt egy nagyot és nagy állatbarát lévén saját vállalkozásban kutyakozmetikát nyitott, aztán mivel imád főzni jelentkezett a Konyhafőnökbe, kötényt kapott és a nyolcadik helyig menetelt. Ő Kajó Kinga egy sokoldalú, laza, életvidám lány. Az e-heti Mítingben Ő a vendégünk!

82. epizód – Szabyest

Izgalmas az e-heti Míting is. Vendégünk Szabó Szabolcs Achilles, azaz Szabyest énekes, dalszerző, dalszövegíró, producer, aki egyesek szerint a magyar közösségi média egyik legtudatosabb felhasználójának számít. Karrierjét a különböző közösségi média oldalakra támaszkodva építette fel, mára már az egyik legismertebb magyar közösségi média szereplővé vált. Melyik platformot használva lehet ma boldogulni a neten? Zenei vagy közösségi médiás karrier? Tinisztár vagy vállalkozó? Ismerjétek meg az e-heti Mítingben.

80. epizód – Szegedről az Ultra Miamira

Ismét itt a Míting ezúttal kerek epizód és végre vendég a műsorban. A szokásos heti történések és Dj Lennard párkeresési taktikájának kivesézése után Myon-al beszélgetünk, akinek egyik szerzeményét Magyarország TV nézői esténként hallhatják, de hazai producerként sikerült már Billboard listára kerülni, zenélni az Ultra Miami Fesztiválon és persze kb. napi szinten kapcsolatban lenni olyan nagyágyúkkal, mint pl. Armin Van Buuren. Füleljetek bele egy izgalmas út, egy érdekes karrier főbb állomásaiba.

77. epizód – Kiakadás és újratervezés

Krisztiánra kifakadt egy Insta-követője mert a hét elején autóba ült egyedül és a Balatonig meg sem állt. Az emberek érzékenységéről esik szó a Míting első felében, amit a járványhelyzet és a Maradj Otthon kampány hozott. A műsor második felében pedig egy talpraesett vendéget köszönthetünk, Gyerjabin Pétert… “JabinPetit”, a “Fiút a TV-ből”… aki lemezeket pörgetett az éjszakában, szerepelt TV-ben, rendezvényeken és a járványhelyzet az eddigi fixet csúnyán felrúgta. Vett egy nagy levegőt és a szórakoztatóipartól messze álló építőiparban helyezkedett el, miközben párjával az esküvőjét tervezi, miközben saját vállalkozását is építgeti az egyébként nem kedvező helyzetben. Ismerjetek meg egy pozitív, inspiráló vendéget a Míting e-heti kalandjában!

70. epizód – Végh Dóri – Youtube-lét, Garázsmenet

Kerek epizódhoz érkeztünk, így vendég a Mítingben. Ezúttal Végh Dórit ismerhetitek meg, aki köztudottan vegán, mi több az első szárnycsapásai a neten ebben a témakörben születtek és így vált ismertté, melynek köszönhetően önálló YouTube csatornája több, mint 100.000 követővel rendelkezik és emellett Budapesten másodmagával készíti a Garázsmenet című podcast-et, amely ugyancsak a toplisták élén található. A kezdetekről, vendégekről, a net-ismertségről, tanulásról, Budapest-Vidék viszonylatról és számos izgalmas dologról beszélgetünk egy izgalmas és nagyon közvetlen, barátságos lánnyal. Ismerjétek meg Végh Dórit!

53. epizód

Igaz nincs kerek adásunk, de a rövid kolbászfesztes élménybeszámoló és a halloween kivesézése után vendéget fogadtunk. Olasz Dani, a Szegeden és környékén már igen népszerű Pizza Monkey egyik megálmodójával beszélgettünk marketingről, vállalkozásról és érdekes történetekről. Megtudjuk mekkora az az összeg, amennyi alatt biztos nem okésak az alapanyagok. A műsort nem támogatta a Pizza Monkey nyugi, így lesz pár érdekesebb kérdésünk is. 😉