19. epizód

A mai kicsit késve érkezett részben átbeszéljük az influenza járvány kapcsán, hogy ki milyen gyógymódot favorizál, postát bontunk, mert ajándékot kaptunk, szó esik a Táncdalfesztivál koncertről,  hogy miért kell odafigyelni a fellépőknek, djknek hogy miért ne hajoljanak el fellépés közben,  lesz egy kis szakmázás is egy hallgatói kérdés alapján,  jön a 10yearschallenge és egy kis üldőzési mánia is.

18. epizód

A mai adásban Gabi gyengélkedik, Krisztián pedig nemrég jött ki a helyzetből, így Balázs, aki makkegészséges, így Ő kezdi a témázást az előző heti USNK és StolenBeat koncertes élményeivel és a mai fiatalok koncertezési és rajongási szokásaivól. Kicsit felidézzük, hogy milyen volt régen rajongani és persze kiért lehetett. A komoly vizeket ezúttal a hét elején újabb fordulatot vett Majka és Curtis ügy fejleményeit vitatjuk és ismét fókuszbe kerül a barátság kérdése, végül bakancslistás tételeket, élményeket veszünk elő, majd egy filmtipp és egy sorozat ajánlata is belepréselődött a Mítingbe.

17. epizód

Az év első Mítingjében átbeszéljük a szilveszteri és újévi élményeket, szóba kerülnek a Youtube mostanában trendi figurái és kivesézzük egymás humorérzékét és ezzel kapcsolatos ingerküszöbét, jönnek a filmek és a végére marad 1-2 pikáns téma is, persze a hölgyekkel a fókuszban.

16. epizód

A mai Míting picit késett, mivel valahogy elveszett az adás utolsó 20 perce feltöltés előtt, de itt vagyunk és ez a lényeg. 2018-ban utoljára, természetesen az ünnepi élmények kiértékelése, a következő évvel kapcsolatos, tervek, elvárások és az újévi fogadalmak kerülnek tertítékre néhány kisebb téma mellett. Köszönjük nektek ezt a csodás esztendőt, jövő csütörtökön, immáron 2019-ben újra találkozunk!

15. epizód

A mai Mítingben előkerül pár hallgatói e-mail, kiderül melyikünk mikor kreatív, szóba kerül a jótékonyásg és egy szívszorító élményünk. Végre Krisztián is hozzott témát, erre kiderül, hogy téli depresszióban szenved, utána szóba kerül az egy lányra tesszük fel az éjszakát esete, amelynek személyes tapasztalatait kapjuk elő és persze a közelgő szilveszter és karácsony sem maradhat ki 2018 utolsó előtti Mítingjéből!

14. epizód

A mai adásban reagálunk 1-2 hallgatói visszajelzésre, szóba kerülnek a szülinapok Krisztián gyermekkori partyjaiból kiindulva, a kapcsolati kilépések nehézségei is előjönnek a mélyvíz szekcióban, szóba kerül a “kupidózás” is és persze nem hagyhatjuk ki Krisztián új videóklipjét, annak forgatását és a klipre érkező kommentjeit. A végére pedig egy komoly, de rendkívül fontos témát hagytunk! Füleljetek ez alkalommal is minket!

13. epizód

Ezen a héten beszélgetünk arról kihez hogy érkezett meg a mikulás, mikor jött rá hogy nem a jézuska hozza az ajándékot, és ki mit néz és hallgat karácsonykor. Kiderül hogy Balázs miért borul ki minden évben a Last Christmas-től és azt is felidézzük milyen dalhoz kapcsolódunk emocionálisan, mindezt a Míting 13-ik epizódjában!

12. epizód

Ma a felvezető szakaszban beszélünk az év dj-je, feldezettje lehetséges jelöltjeiről… ha már szóba kerültek a dj-k, előkapjuk a hét vagy lehet, hogy az év legnagyobb dj cica-harcát is! A mélyvíz részben ma a Barátság és a Pénz kerül fókuszba és hogy miként borulhatnak akár éves kapcsolatok emiatt, a csajmegfejtős részben pedig ma lányok önkéntes forgalomból kivonása kerül elő.

11. epizód

Nagyon rosszul sikerült első randikat és vacsorákat elemzünk, igaz történetek alapján, a Korda György és Balázs Klári koncerten látottakat is kivesézzük, kicsit belemegyünk moziügyekbe is, a Bohém Rapszódiát és a Coldplay filmet értékelgetjük és a mai mélyvíz szekcióban az utóbbi idők talán legkomolyabb hazai Youtube-os botrányát kapjuk elő és beszélünk felelősségről, kommunikációról.

10. epizód

Eljött a jubileumi, 10. adás… ahogy ígértük alkalmilag négyfősre bővül a csapat egy leányzóval, akit rögtön az első percben már jól bedobtunk a vízbe. Szó esik az asztrológiáról, az örök női-férfi kérdésekről, a 90-es évek fiú és lányzenekarjairól, ígérjük utoljára cincáljuk a VV9-et, illetve próbáljuk megfejteni Balázs és újdonsült csapattagunk kupon és akciómániáját, de a lezárás előtt még egy igazán férfias témával szembesítettük Edinát, a tizedik adás Míting-lányát!